Beszámolók

- Szóval most akkor pónik vagyunk! – jelenti ki Bea hatalmas átéléssel hajnali fél nyolckor, és egy normál földi halandónak szokatlan, de a körülötte lévők számára már teljesen szokványos supermario-ugrással vetődik be a kör közepébe. A körnek amúgy szeme se rebben. – Na, halló, tessék szépen felkelni, gyors energizer! Ha balra ügetünk, a tőlünk balra lévő combját csapkodjuk, ha jobbra, a jobbét, ha előre, szökdécselünk, ha vizes árkot látunk, ugrunk egy hatalmasat, ha kockacukrot kapunk, boldogan kezdünk hadonászni a mellső végtagjainkkal, és ha valaki szembe jön az utcán, a fejünket félrecsapjuk, és vigyorogva pózolunk neki!

Bár közel 3 óra alvás után, helyenként még halványan bódult állapotban egy képzeletbeli kockacukor nem nyűgözi le a társaságot, az orvul megjelenő vizes árkok még kevésbé, Bea lelkesedése fertőző. Mosolyog, biztat, tapsol, egy varázsütésre nagyszerű és inspiráló légkört teremt. Azért nem vállal lehetetlent, a kis tízfős csapat szinte minden tagja ilyen beállítottsággal bír. Aki meg nem, az villámgyorsan felveszi a ritmust. A sugárzó jókedv, a felejthetetlen közösségi élmények utáni vágy, a személyes fejlődésbe vetett töretlen hit azok az értékek, amik összetartják ezeket a srácokat. Akinek ez mégsem imponál, és derogál neki alkalomadtán felemelni a mellső lábát, egyszerűen nem jön közénk, így sikeresen elkerülheti a fertőzésveszélyt.

De hál’Istennek ők a kisebbség. A többséget viszont lázba hozza az, hogy a megszokottból kimozduljon, elutazzon egy gyönyörű városba a Mecsek lábánál, az öreg kontinens bármely szegletéből érkező szenvedélyes, kreatív és intelligens embereket ismerhessen meg, egy eltökélt és alkotó közösséghez tartozhasson, szakképzett oktatóktól tanuljon például a vezetői ismérvekről vagy a nyilvános előadás mesterfogásainak témájában, éjjelente pedig holmi alapvető alvásszükségletekről totálisan megfeledkezve fergeteges bulikban élhesse ki magát egészen napfelkeltéig. Amikor is pónivá avanzsálhat…

- Bal-ra! – csatt, csatt, csatt… – Jobb-ra! – csatt, csatt, csatt… Bal-ra! – csatt, csatt, csatt… KOCKACUKOR!! – nyamm, nyamm, nyamm… – VIZES ÁROK!! – (oh ba…) hopp, hopp, hopp… – Jobb-ra! – csatt, csatt, csatt… Hirtelen nyílik az ajtó, megjelenik Timi… – PÓ-ZOLJ!! – póz, póz, póz, kitörő nevetés… Timi sokat tapasztaltan legyint. – Istenem, ti sose nőttök fel!

2011. okt. 30

RZ

ESTIEM Europe 3D – Turkey

Ankara, Istanbul

21-28 February 2011

Europe. Turkey. Istanbul. Narrow street in Mecidiyeköy. Nice yellow taxi. We’re rushing 90kmh among the other cars and the by-passers who are reckless enough to jump into the middle of the road time to time. The driver is holding the wheel and a butt of cigarette in the same time with his left hand, the right one is obviously only for gesticulation. He’s swearing at Fenerbahçe because of its last lucky game against Beşiktas and slapping me on the back “gently” as I express my sympathy. He doesn’t get my connection with Eskişehirspor though. Instead of further explanations I’m deliriously grabbing at the seat with both hands and when in the cacophony of thousand horns we almost crash into a minibus, I feel it’s high time I fastened my belt. “Allahallah” he says and laughs at me. Then he starts an endless monologue which I don’t understand half of it, but the point is to emphasize I couldn’t be in biggest safety anywhere else in the world. And somehow I trust him.

The aim I risked my life for was the participation on the upcoming event of the Europe 3D project organised by the student organisation of ESTIEM on 21-27^th February 2011. It’s a kind of state promotion where the given nations present themselves regarding the aspects of politics, economics and culture fostering a better understanding of each other, the spread of local values and occasionally the demolition of false prejudices. The latter one, unfortunately, also has its need in regard of Turkey because of historical and migration reasons.

The curtain rose in the middle of Anatolia, in Ankara that is the capital and the vast bureaucratic centre of the country. After a memorable international night in the morning we listened to a high-standard lecture in connection with the first dimension presented by Prof. Ilker Aytürk from the hosting Bilkent University. Beginning with the early ramblings of the Turk peoples (led by the Seljuks), through the glorious Ottoman conquests to the radical reforms issued by Atatürk we could follow the history of the Turkish states in a nutshell. When it came to the politics of today a stream of questions flowed onto the professor. Though the functioning of some fundamental institutions of the modern democracies (eg. checks & balances, distribution of power) leave much to be desired in the present day Turkey, the basis of the government party (AKP) and the prime minister (Recep Tayyip Erdoğan) is solid. On the field of human rights and minority policy the republic is progressing step by step but the situation of the Kurds representing around 20% of the population is still not satisfying in many aspects. In the long run Turkey arrived at cross-roads: further approach of the highly critical western countries or stepping back toward the transforming Islamic world. The direction significantly determines the future of all of us and in my view the European Union should be more receptive in this case among others with restarting the stuck joining negotiations.

In the capital we visited the mausoleum of the great reformer, general and statesman Mustafa Kemal Atatürk, in Turkish the Anıtkabir. It’s due to this outstanding historical character that Turkey managed to resurrect from the ashes of the Ottoman Empire, successfully stood up against the unjust peace treaties of the Entente Powers after the First World War and hit the road of secular modernisation. On the scenic square of the public facility we (almost literally) run into the president of Malaysia who just had shown his respect for the great man according to the rules of international relations. He may have come to Turkey in order to discuss with Erdoğan, but rumours took wing saying he just wanted to have a freaking party with the ESTIEM guys for the personal call of our talented organiser Kemal Apaydın… After that followed by several security checks we got an insight in Türkiye Büyük Millet Meclisi ie. the Parliament, residency of the national legislation. Generally speaking, despite being naughty schoolboys and girls we bore ourselves better than some of the politicians whom had to be warned not to talk louder than the speaker himself.

On the next day we continued the journey in the picturesque village of Beypazarı that was a significant trading spot of the Silk Road in the Ancient Times. After having a luxurious Anatolian breakfast served on the ground with all kinds of olives, cheese and even carrot jam we spent the early afternoon in a special living museum. We could take our chance in painting water (sic!, ebru sanatı) which later materialized on a colourful piece of paper (back home I got extra dinner from my mum for that). In the frames of the so-called kurşun döktürme a lady crashed molten lead into a pot just above our heads while murmuring parts from the Koran so that she could tell if we have any serious admirer or criticaster in our lives. She said I was free of any demonic impact which I was pleased to hear after spending half of my fortune on protecting evil eye stones (nazar boncuğu)… Then upstairs we put on the costumes of Turkish puppets. It was such a compellingly childlike feeling to be a little kukla!

On Thursday we arrived at Istanbul, this magnificent metropolis being located on two continents and which history can be traced back to many thousands years. I might be somewhat biased for this city but I believe it can be barely compared by any other place in the world. The thousand colours of the Golden Horn with its uncountable tiny boats and vessels reflecting the image of the sky and the towering minarets; the merging cries of ship-horns, seagulls, street sellers & musicians and the world of scents like the unique flavour of roasted chestnuts make Istanbul extraordinary. This place is addictive, generates a whirlpool of feelings and those who haven’t been here yet, do not know Turkey at all.

From that time on the guys from Boğaziçi Uni took over our coordination led by the always smiling Mutlu Erman. On Friday morning Eral Yılmaz, economic research manager of Akbank gave a vividly descriptive presentation about the economical figures of the country. We were glad to see the central bank managed to cut back the chronically high inflation rate to single-digit numbers after the hardships of the late 90’s and the launch of new currency in 2005 signs the beginning of a new prosperous era. Even the effects of the global financial crisis were tided over relatively smoothly in Turkey. Of course the economical lines are affected by politics as well. In this context it’s intriguing that on the field of Turkish external trade in recent years commerce with the EU is constantly shrinking while economical interaction with the Islam world significantly grew.

It’s hard to pick the most pleasant one among the tremendous fun we had but one of the best was undoubtedly eating. Gastronomy flourishes in this country. Some examples can be the special dumpling mantı containing spiced meat mixture in dough wrapper, the hand rolled tasty pastry called gözleme or the worldwide well-known roasted lamb kebab with its huge number of variants. If you’re interested in the topic please pay a visit to the amazing blog of Timea Slavic at http://coffeeandcroissant.blogspot.com! Timi also documented expressively the trip to heaven, the most famous baklava house all around Turkey called Güllüoğlu. The name means Güllü’s son and the charismatic boss spoken-of Nadir Güllü was really there showing us around joyfully in his fascinating empire. Another divine gift was (for some of the guys at least) looking around in a factory of the number one Turkish brand of beer Efes. For those who appreciate the magic of the “fluid bread” this experience will be hard to forget, just like the one-hour-long free “tasting” that followed the tour. After that we managed to reach a higher level of spiritual consciousness while sharing some funny facts about the world in the back of the bus…

That’s because if some joyous youngsters come upon each other they will definitely find a reason… and a way to celebrate! It was like this in the windy-chilly Ankara when a bunch of enthusiastic ESTIEMers were on the verge of freezing to death on the wastelands between two departments in the huge campus of Bilkent. But they were tough enough not to pass away before striking the ideal place for a frantic party: a nice & cosy ATM booth… But God/Allah works in a mysterious way. After these humble conditions on the following day we had the chance to heat a flaming atmosphere in one of the classiest clubs of whole Istanbul. It was hard to spot too many students apart from ourselves… Middle-aged brokers, sales managers, property investors and some other well-dressed guys with questionable professions surrounded by sparsely dressed young girls made up the guest list in Reina. By the way, it just shows our versatility – I can hardly imagine an opposite situation, namely when these guys would make a crazy party in an ATM booth bouncing, dancing & playing activity with the security camera…

Even if I look back at this week through the glasses of AEGEE (where due to our 13000 members we have hundreds of high-quality events year by year) I must say we took part on an awesome event! Thanks for the persistent work of the organisers through several months and for this splendid international team that came together there. I’m grateful we had this chance to get an insight of this… erm, i run out of English superlatives… fevkalade country and I’m sure this station of the E3D project planted many seeds that will have their positive effects later on. Teşekkür ederiz dostlarım, hadi görüşürüz! ’Cause we all got a bit turkified!

            Zoltán Rácz, March 2011

A hétvégén ellátogattunk Kőszegre, hogy találkozhassunk Magyarország AEGEE-antennáinak képviselőivel. A február 11. és 13. között megrendezett RTC résztvevői: AEGEE-Budapest, AEGEE-Debrecen, AEGEE-Piliscsaba, AEGEE-Pécs és AEGEE-Szeged. 

A találkozó az alábbi eredményekkel zárult:

- az AEGEE-antennák lefektették a jövőbeli közös együttműködésük alapjait

- alapos képzést kaptunk olyan területek kapcsán mint PR, HR, FR, Project managment… stb. 

- megismerkedtünk az AEGEE-t érintő aktuális európai projectekkel

- a boardtagok közös workshopban egyeztették terveiket, ötleteiket, valamint meghatározták jövőbeli együttműködésük keretfeltételeit

Természetesen nem csupán munkából állt a hétvége. Vendéglátóink csapatépítő programokkal, városnézéssel, borkóstolóval és éjszakai mulatsággal kedveskedtek nekünk.

Ezúton kívánjuk megköszönni a két főszervezőnek, Kiss Andrásnak (Sub-commisioner) és Kocsis Dórának (Network commisioner) a nagyszerű hétvégét! Valóban megmutatták nekünk, milyen is az AEGEE-spirit!

Soltész Péter

Barcelona. A Mediterráneum gyöngyszeme, a szecesszió fellegvára, a futballvilág közepe. Pálmafák, tenger, monokini, tivornyák, bazárok, svindlerek és némi alkalmi romantika. Többnyire ezek lehetnek azok a kulcsszavak, amiket az AEGEE-társadalom Katalónia fővárosához társít, és ezért akarnak annyian nyaranta két hétre itt kikötni. Nos, én nem akartam…

Na, nem mintha a fenti életérzések nagy részével szemben különösebb ellenérzéseim lennének. Viszont inkább Némethonba mentem volna, bejárni Kölnt, Hamburgot és Berlint vagy a nyugodalmas Karlsruhéba egy kis nyelvtudást csiszolni (boooring…). Végül csak behúztak a harmadik helyre, Barcelona, bakker… De ha már Spanyolország, gondoltam tegyünk rá egy lapáttal, így aztán a 19 eurós Wizzair helyett stoppal vágtam neki a laza 2200 km-es túrának. Megérte, fa*a volt! Kisebb megingásokat leszámítva 4 nap alatt Linz, Basel és egy dél-franciaországi kartonos konténer érintésével zökkenőmentesen értem el a célba.

Arról, hogy hogy néz ki egy efféle nyári „egyetem” (mármint a travelling, a kirándulós fajta), gondolom, van sejtésetek. Összecsődül kontinensünk krémje 25-30 fős tömegben, mindenki pislog az elején jobbra-balra, majd a szervezők valami szellemes névmemória játékkal próbálják tördelni a jeget, amit a honnanjötél-micsinálsz-vanekutyád jellegű kardinális kérdések kitárgyalása követ. De a jég csak ott kezd aprózódni igazán, mikor elkezdődik az első össznépi szívmelengető dínom-dánom. Ez gyakorlatilag a tábor (értsd: szu v. eszjú) végéig kitart, ám olykor megszakítják 2-3 órás passzív intervallumok, ami rendszerint a reggel hattól kilencig tartó csendes pihenő. Ez a barcelonai összejövetel a maga két és fél hetével az egyik leghosszabb volt az idei SU-mezőnyben. A szervezők dicséretére legyen mondva, még így sem volt semmi üresjárat, valami elképesztő mennyiségű kulturális, sportos, lazítós és bohóckodós programot zsúfoltak bele ebbe a 17 napba.

A metropoliszt totál kiveséztük, olyannyira, hogy mikor a tábor után találkoztam egy, már régóta helyben élő barátommal, egyszerűen képtelen volt olyan fontosabb templomot, múzeumot, parkot, épületet vagy strandot mutatni, ahol ne jártunk volna. A teljesség igényét hírből sem ismerve: a római-kori Barcino méltóságteljes romjai, amit többek közt egy lenyűgöző földalatti múzeumban prezentálnak; a gótikus óváros egyedi hangulata a szűk sikátorokkal és az impozáns katedrálissal; Antoni Gaudí lélegzetelállító modernista művei, úgy mint a majd’ 130 éve épülő Sagrada Familia vagy a varázslatos Park Güell; a közép- és újkori hispán építészet remekeit felvonultató, az 1929-es Világkiállításra felhúzott Poble Espanyol; az 1992-re remekbe szabott olimpiai falu; a várost évtizedeken át rettegésben tartó Montjuic erődítménye; vagy a gigászi Katalán Nemzeti Szépművészeti Múzeum előtt elhelyezkedő, a klasszikus zene halhatatlan darabjait káprázatos fényjátékkal ötvöző csodaszökőkút.

Persze ezeket a turistaattrakciókat (majdnem) mindenki ismeri. A tábor tagjaiként viszont mi igazán otthonosan jártunk-keltünk. Biciklivel tekertük körbe a strandokat, eldugott patinás éttermekben kajáltunk. Volt, hogy 2 metró még 2 busz és kb. fél óra gyaloglás árán értünk olyan hihetetlen külvárosi negyedeket a legnagyobb helyi fiesztákkal, melyek létezéséről standard égből pottyant világjáró még hallomásból sem értesült. Pár nap után már szinte otthon éreztük magunkat, a hiperszuper luxustornaterembe (tényleg az volt, inkább sportkomplexumnak kéne nevezni) a legnagyobb örömmel tértünk nap mint nap haza, hogy aztán egy fél órás csukott szemű birkaszámlálás után fergeteges banzájokba kezdjünk… Az „otthonülős” programok részét képezte pölö a palacsinta-főzőverseny, a sangria- és mojitogyártás mesterszintű elsajátítása, a salsa-oktatás, a vörösborivó versenyszám (itt sikerült diadalmaskodnom 24 mp-cel, de nem tudom, ezzel érdemes-e felvágni… vagy a feledhetetlen international night, ahol a „magyar 5 percben” prezentáltunk két liter házi pálinkát, a kalandozásokról, Bartók Béláról és a csülökpörköltről beszéltem 2 percet, aztán példát statuálván előbbiből megittunk 2 decit, végül a muzikális kikötésnek eleget téve egy asztalon ugrálva előadtuk a Carpe Diem örökzöldjének refrénjét: „álmodd, hogy vakít a fééény…”

A SU legizgalmasabb része talán mégis az volt, mikor nekiindultunk felfedezni Katalónia mesebeli vidékét. A Costa Brava napsütötte homokos strandjaitól a Pireneusok vadregényes ormaiig és a völgyekben megbújó pár száz lelkes falucskákig, Montserrat bortermő lankáitól az Ebro-delta végtelenül zöldellő rizsföldjeiig a legváltozatosabb természeti formák elegyednek ezen a viszonylag kis területen, egymástól kőhajításnyira. A büszke Katalóniában minden városnak, községnek, de még a legkisebb falvaknak is megvan a saját identitása, egyedi kultúrtörténettel, fiesztákkal és persze gasztronómiai ínyencségekkel.

Elsőként látogattuk meg a Pireneusok lábánál elterülő Bergát, mely kezdetben egy álmos mediterrán kisváros benyomást kelti, az évente megrendezendő gigászi népünnepély („La Patum”) során viszont ezrek hömpölyögnek a tűzokádó sárkányok, megelevenedett démonok és egyéb földöntúli kreatúrák által megszállt faluban. Az antik Besalú páratlan szépséggel bír, ezeréves kőhídja és városfalai hihetetlen atmoszférát kölcsönöznek a helynek; a hófehér Cadaqués tipikus mediterrán csoda, nem véletlen, hogy Salvador Dalí is általában itt kapott ihletet; Tossa de Mar homokos-sziklás-lagúnás strandjai pedig világviszonylatban is a leggyönyörűbbek közé tartoznak. Figueresben megcsodáltuk Dalí egyedülálló szürrealista képzőművészetét. Mindenféle patetikus kicsengés nélkül mondhatom, ezt nem lehet szavakkal leírni. Eztán elzarándokoltunk a városka mellett elterülő hatalmas, 40 futballpályányi területen felépített erődítményhez, ahol dzsipekkel száguldottuk a várárkot körbe, majd gumicsónakokkal fedeztük fel a földalatti kazamaták ágas-bogas rendszerét. Ampostában egy kis adrenalininjekcióként fél tonnás felbőszített bikák előli menekülésben próbálhatott szerencsét a csapat vakmerőbb szekciója, többnyire sikerrel. Ami Katalónia „négy fővárosát” illeti, Barcelonáról már esett szó; a szeles Gironában megcsodáltuk Európa egyik legszebb gótikus katedrálisát; a déli Tarragonában bejártuk a Római Birodalom egykori ideiglenes fővárosának tiszteletet parancsoló maradványait; a nyugati végeken elhelyezkedő Lleidát pedig a tábort követően egyénileg látogattam meg.

Nem túlzás kijelenteni, hogy ez a summer university rengeteg tanulsággal szolgált. Nekem személyesen legalábbis mindenképp. Ez volt az első ilyen jellegű bulim, Erasmushoz se volt még szerencsém, tehát egy ilyen totál nemzetközi gárda része lenni majd’ három hétig sok mindenre rávilágított. Először is, rengeteget tanultam, a világról, a különféle kultúrákról, életszemléletekről (azért ebből a szempontból Európa egységesítése még várat magára, nagy kérdés, hogy egyáltalán szükség van-e rá), a többiekről és persze magamról. Talán ez a 2 és fél hét kicsit hosszú volt, és lehet, hogy a kelleténél kicsit többen is voltunk (köszönhetően BCN népszerűségének), de ezt kárpótolta a nagyszerű csapat, a legkülönbözőbb és legérdekesebb egyéniségekkel. A „madarat tolláról” örökbecsű alapján könnyen leszűrhető mi magunk milyen értékeket vallunk, az élet nagy dolgairól miként vélekedünk, egymáshoz hogyan viszonyulunk, és szerintem ezek a visszajelzések létfontosságúak a továbbhaladás szempontjából.

Összegezve tehát, egy életre szóló bulin vagyunk túl, Barcelona forgatagát egy életben legalább egyszer meg kell tapasztalni, Katalónia pedig egyszerűen káprázatos. Kultúrsokk, észveszejtő partik és olykor már egészségkárosító mennyiségű nevetés. Ez volt a BCN TSU 2010 címszavakban. Ja, meg, hogy „arriba, abajo, al centro, pa’ dentro” (fel, le, középre, giga mögé, ezt csak így zárójelben)… De most így visszaolvasva az a semmivel össze nem téveszthető hangulat nem igazán jön át ebből az irományból. Lehet, azt jobb megtapasztalni, mint olvasgatni róla.

Rácz Zoltán

2010. május 21-23. között az AEGEE-Szombathely csapata Local Training Course – Exploring the Basics néven találkozót szervezett festői szépségű városukban. Az event célja az volt, hogy a zöldfülű AEGEE tagok képet kapjanak az egyesület működéséről, a „nagy öregek” pedig újra felfedezhessék és elmélyítsék a már megismert alapokat…  A szervezőkön kívül négy antenna tagjai képviseltették magukat határon innen és túl: AEGEE-Pécs, AEGEE-Debrecen, AEGEE-Wien, AEGEE-Bratislava.

A péntek délutáni érkezést ismerkedés és vacsora követte, szombaton pedig megkezdődött a szakmai program.  A résztvevők színvonalas workshopok keretén belül ismerkedhettek a megújult Intranettel, az AEGEE főbb projektjeivel (Where does Europe End?, YOUrope needs YOU 2!, Beyond Europe, AEGEE25 stb.), illetve betekintést nyertünk a PR, HR, FR, és a vízum és cserekapcsolatok lehetőségeibe is. A programoknak vasárnap sem szakadt vége, szabad ég alatt, jó levegőn, csapatokra osztva folytattuk az interaktív beszélgetést a nyári egyetem fontosságáról és a benne rejlő lehetőségekről. A workshopokat vasárnap értékelés zárta.

A szakmai programok mellett természetesen maradt idő a szórakozásra is. Városnézéssel, este bulival vezettük le a kemény munkával töltött napokat. Nem maradhatott el a hagyományosnak tekinthető European Night sem, ahol a különböző nemzeti ételek-italok mellett a helyiek finom paprikás krumplival is megleptek bennünket.

Azok, akik részt vettek a Local Training Course-on Szombathelyen, számos új élménnyel és sok hasznos információval térhettek haza. Köszönjük a szervezőknek!