- Szóval most akkor pónik vagyunk! – jelenti ki Bea hatalmas átéléssel hajnali fél nyolckor, és egy normál földi halandónak szokatlan, de a körülötte lévők számára már teljesen szokványos supermario-ugrással vetődik be a kör közepébe. A körnek amúgy szeme se rebben. – Na, halló, tessék szépen felkelni, gyors energizer! Ha balra ügetünk, a tőlünk balra lévő combját csapkodjuk, ha jobbra, a jobbét, ha előre, szökdécselünk, ha vizes árkot látunk, ugrunk egy hatalmasat, ha kockacukrot kapunk, boldogan kezdünk hadonászni a mellső végtagjainkkal, és ha valaki szembe jön az utcán, a fejünket félrecsapjuk, és vigyorogva pózolunk neki!

Bár közel 3 óra alvás után, helyenként még halványan bódult állapotban egy képzeletbeli kockacukor nem nyűgözi le a társaságot, az orvul megjelenő vizes árkok még kevésbé, Bea lelkesedése fertőző. Mosolyog, biztat, tapsol, egy varázsütésre nagyszerű és inspiráló légkört teremt. Azért nem vállal lehetetlent, a kis tízfős csapat szinte minden tagja ilyen beállítottsággal bír. Aki meg nem, az villámgyorsan felveszi a ritmust. A sugárzó jókedv, a felejthetetlen közösségi élmények utáni vágy, a személyes fejlődésbe vetett töretlen hit azok az értékek, amik összetartják ezeket a srácokat. Akinek ez mégsem imponál, és derogál neki alkalomadtán felemelni a mellső lábát, egyszerűen nem jön közénk, így sikeresen elkerülheti a fertőzésveszélyt.

De hál’Istennek ők a kisebbség. A többséget viszont lázba hozza az, hogy a megszokottból kimozduljon, elutazzon egy gyönyörű városba a Mecsek lábánál, az öreg kontinens bármely szegletéből érkező szenvedélyes, kreatív és intelligens embereket ismerhessen meg, egy eltökélt és alkotó közösséghez tartozhasson, szakképzett oktatóktól tanuljon például a vezetői ismérvekről vagy a nyilvános előadás mesterfogásainak témájában, éjjelente pedig holmi alapvető alvásszükségletekről totálisan megfeledkezve fergeteges bulikban élhesse ki magát egészen napfelkeltéig. Amikor is pónivá avanzsálhat…

- Bal-ra! – csatt, csatt, csatt… – Jobb-ra! – csatt, csatt, csatt… Bal-ra! – csatt, csatt, csatt… KOCKACUKOR!! – nyamm, nyamm, nyamm… – VIZES ÁROK!! – (oh ba…) hopp, hopp, hopp… – Jobb-ra! – csatt, csatt, csatt… Hirtelen nyílik az ajtó, megjelenik Timi… – PÓ-ZOLJ!! – póz, póz, póz, kitörő nevetés… Timi sokat tapasztaltan legyint. – Istenem, ti sose nőttök fel!

2011. okt. 30

RZ